Üdvözöllek honlapomon!
Őszintén örülök, hogy ide találtál, ennek biztosan valamilyen nyomós oka van.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy nincsenek véletlenek, mindennek van magyarázata, legfeljebb mi nem tudunk róla.
Annak idején gyermekkoromban, sehogy sem tudtam megérteni, hogy a világűr végtelen. Hogyan létezhet, hogyha van valami, márpedig van, annak nincs vége?
Hiszen, ha van kezdet, akkor nyilvánvalóan lennie kell végnek is...
Ugyanilyen hasonló dilemmába estem, későbbi iskolai tanulmányaim során, amikor matematika órán szembesültem azzal az állítással, hogy a számok is végtelenek.
Arra viszont nagyon büszke voltam, hogy ember vagyok, és mint ilyen, uralhatom a természetet, növényeivel és állataival együtt. Kimondhatatlanul felemelő érzés volt számomra, hogy az ember mennyi mindenben emelkedett felül a többi főemlősön.
A felfedezések, a találmányok, a kutatások, a művészetek, a tudományok kialakulása és fejlődése, mind főként az egyedülálló módon fejlődött emberi agynak köszönhető. Nem csupán ebben vagyunk különlegesek.
A bal és jobb oldali agyfélteke jelentőségéről is akkoriban még vajmi keveset tudtam.
Biológia órán például megtanultam mindazt az emberi test fizikális működéséről, amit minden diáknak tudnia illik, de a szellemről, elmeműködésről, lélekről, testbeszédről, a gondolkodás milyenségéről, évtizedeken át egészen a közelmúltig, soha semmit sem hallottam vagy olvastam.
Pedig annak idején szinte „faltam” a könyveket a legkülönbözőbb műfajokban: az ifjúsági regényektől, lexikonoktól, az útikönyvektől, krimiktől és ponyvaregényektől kezdve, a szépirodalmi műveken, vicckönyveken át egészen a kalandregényekig, sci-fi művekig. Ettől függetlenül annyira azért nem voltam „könyvmoly”.
Jártam színházba, moziba, egyéb közösségi összejövetelekre, kirándulásokra is.
A mai napig annyi sok emlék gyűlt már össze, hogy talán elegendő lenne egy könyv anyagára is.
Mindenesetre, ahogy a múltamra visszatekintek, volt benne nagyon sok rossz és sokkal kevesebb jó. De valahogy ez utóbbira talán mindenki szívesebben emlékszik vissza.
Így vagyok ezzel jómagam is.
Akarva-akaratlanul eddigi életem során követtem el sok hibát, ahogy bárki más. Hiszen nyílt titok, hogy mindenki a saját hibáiból tanul a leginkább.
Felnőttként (24 évesen), amikor „belevágtam” az önálló életbe, kezdetben minden különösebb zökkenő nélkül indult el. Aztán ahogy a „fogaskerekek” mozgásba lendültek, időnként egyre több és egyre sűrűbb problémák adódtak. Tanáraim egykori intelmei ilyenkor sűrűn eszembe jutottak, amin akkor még csak élcelődtünk: "majd az ÉLET lesz az igazi tanítómesterünk!"
Amíg házasságomat kiegyensúlyozottnak hittem és a gyermekeim felnevelésével voltam elfoglalva, addig aránylag könnyen vettem a "buktatókat". Hiszen volt egy társam, akivel kölcsönösen segítettük egymást, ha a szükség úgy hozta.
Csak jóval később, visszatekintve erre az időszakra, jöttem rá, mennyire "rózsaszínű" ködben láttam a világot.Mennyire más volt a valóság!
A váltás felkészületlenül ért, hosszú éveken át a legkeményebb csapásokkal kellett szembenéznem, amire egyáltalán nem voltam felkészülve és egyszál egymagamnak kellett személyes csatáimat megvívnom, külső segítség nélkül. Sokszor úgy éreztem az egész világ ellenem van, de egyet szentül eltökéltem - amíg mozdulni tudok, addig nem adom meg magamat.
A válásom után belekényszerültem egy perbe, sorozatos baklövések, melléfogások voltak az "útjelzőim".
Többféle szempontból és többször is a „padlóra kerültem” és már össze sem tudnám számolni, hányszor kellett a mélypontról, 0-ról kezdenem újra építeni az életem.
Eleinte nagyon nehezemre esett, de egy ponton túl, már elfogadtam „sorsszerűség”-nek. Újra és újra feltettem magamnak a kérdést: Mivel érdemeltem ki? Hiszen mindig mindenkor csak a békét, a nyugalmat akartam elérni és ehhez számtalanszor kellett saját dolgaimat, fontosnak tartott ügyeimet félretenni...
A sorstól a végső arculcsapást 2013. június 30.-án kaptam. Ez volt a legkegyetlenebb és a legkeményebb! Azt hittem belehalok, és nincs tovább...
És valóban igaz, hogy nagy bajban ismeri meg az ember a barátait. Mellém álltak jó néhányan, és csak nekik köszönhetem, hogy immár végérvényesen talpra állhattam.
Ezután kerültem kapcsolatba a "pozitív gondolkodás" fogalmával, ami felkeltette érdeklődésemet és elhatároztam, hogy alaposabban utána nézek a témának.
Rengeteg könyvet elolvastam, rengeteg új dologgal ismerkedtem meg és lassan-lassan átformálta gondolkodásomat.
Ma már egész más színben látom a világot. Múltamra vissza emlékezve, sok esetben világossá vált, miben hibáztam, mit kellett volna másképpen tenni.
A kudarcot, amellyel mindenki élete sűrűn teletűzdelt,már egészen másképpen értékelem, és nem tulajdonítok neki túlzott jelentőséget. Inkább amolyan figyelmeztetés félének fogom fel.
A kemény lelki megpróbáltatások megedzettek, hiszen "ami nem öl meg, az megerősít", és ez valóban így van.
Meggyőződésem, hogy sokan vannak, akiknek hozzám hasonlóan jól jönne egy kis lelki segítség, rájuk gondolva alakítottam ki ezt a weboldalt.
A magam módján talán így tudnék a legjobban segíteni, hogy "másképp gondolkodás" révén, könnyebbé tehessék életüket és jó irányba tudják terelni jövőjüket...
A pozitív gondolkodásnak ugyanis éppen ez a lényege...