Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyed, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretett mellett. Ő megkérdezte: - Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? - Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra! Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy Csodaszép hajón közeledett: - Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni? - Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolta a Büszkeség,- itt minden tökéletes, és Te esetleg ártanál a hajómnak! Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is,aki éppen előtte hajózott el: - Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! - Oh, Szeretet-mondta a Bánat-én olyan szomorú vagyok,de egyedül kell maradnom a hajómon! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang: - Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást: - Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem? - Az Idő volt! - mondta a Tudás. - Az Idő? - kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő? A Tudás válaszolt: - Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!
